Kiemelkedő magyar eredmények születtek újabb két rangos európai informatikai megmérettetésen. A versenyekre való felkészítésben az ELTE Informatikai Kar szakmai közreműködőként vett részt. A sikerek a hazai informatikai tehetséggondozás nemzetközi versenyképességét jelzik.
Az első alkalommal megrendezett Európai Mesterséges Intelligencia Diákolimpián (EUROAI) bronzérmet szerzett Szörényi Zalán András, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója. A kolozsvári versenyen Európa legtehetségesebb középiskolás versenyzői gyakorlati és elméleti feladatokban mérték össze tudásukat. A háromfős magyar csapat (melynek tagjai Hegyi Erik, Podlipnik Ádám és a díjat nyert Szörényi Zalán András voltak) felkészítését és kiválasztását az ELTE Informatikai Kar szakmai közreműködésével a Hungarian AI Olympiad (HAIO) program végezte. A csapat felkészítését Szabó Barbara Noémi, Szalay Gergő és Csibi Zsolt koordinálta.
A litvániai Kaunasban megrendezett Európai Junior Informatikai Diákolimpián (EJOI) a magyar csapat minden tagja éremmel zárt. Aravin Péter (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium / Ithaca High School, New York) aranyérmet nyert, összesítésben pedig a 3. helyen végzett. Jenei Kristóf (Kisvárda), Molnár-Sáska Tamás (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium) és Bodó Rókus (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) bronzérmet szerzett. A versenyzők felkészítését az ELTE Informatikai Kar és a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztálya együttműködésben segítette; a csapat vezetője Szabó Zsanett, helyettese Gyimesi Péter volt.
Az EJOI Európa legígéretesebb, 16 év alatti programozóit gyűjti össze egy algoritmikus problémamegoldó versenyre, míg az EUROAI a mesterséges intelligencia iránt érdeklődő középiskolások számára teremt nemzetközi megmérettetési lehetőséget. Az indulók felkészítésében a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) mellett mindkét versenyen szerepet vállalt az ELTE Informatikai Kar is, munkatársaik hosszú évek óta támogatják a magyar informatikai tehetséggondozást. A mostani sikerek is bizonyítják, hogy a Kar tehetséggondozó munkája mind a programozás, mind a mesterséges intelligencia területén, nemzetközi szinten is eredményes.